Köszi Anyu!

Köszi, Anyu! – Szívvel-lélekkel küzdeni

Nekivágni, kijutni, versenyezni. Jól versenyezni.Elesni, felállni, végigmenni, beájulni a célba. Tapasztalatot szerezni, tanulni a hibából. Újra mosolyogni, majd ismét versenyezni. Ismét jól versenyezni, mégis csalódni, legyinteni, túllépni rajta, építkezni belőle. Nem mindenki tudja, hogy milyen az: szívvel-lélekkel küzdeni.

köszi25

Szabó Milán, a P&G Köszi, Anyu! kampányának magyarországi nagykövete vidéken, szülővárosának, Gyöngyösnek a környékén, igazi hőssé vált. Édesanyja szerint azért, mert ott igazán tudják az emberek, milyen küzdeni, még a mindennapokért is.

Az olimpiai eszme szellemében versenyzett. „Nem a győzelem fontos, hanem a részvétel.” – mondja Mariann, és értem, hogy mire gondol. Hiszen mégiscsak egy olimpiáról beszélünk, oda pedig nem csak úgy odasétál az ember fia-lánya. Meg kell küzdeni a kijutásért, aztán kihozni a legjobbat a dologból. Nem csak nyaralás annak sem, aki nem éremért vág neki. Az olimpiai eszme szellemében mindenkinek a saját határait kell feszegetnie. Ha elesett, felállni. Ha csalódott, szomorú, valami nem úgy sikerül, ahogy szeretné, akkor is menni tovább.

koszianyu1

 

„Vidéki fiú, innen, Gyöngyösről verekedte magát az olimpiáig. Az emberek ezért igazán sajátjuknak érzik.” – vélekedik az édesanya. „Igazi hősnek tekintik, sok helyre hívják, mióta haza jött, főleg iskolákba.” Milánt ismerve el is tudom képzelni: ahogy lelkesen, mosolyogva mesél a sok, csillogó szemű gyermeknek, akik az iskolapadban ülve, elkerekedett szemekkel hallgatják. És hátha valamelyikükben megfogan a gondolat: „Én is olimpikon akarok lenni!” De nem is feltétlenül olimpikon, csak küzdő, olyan, aki nem adja fel az álmait. Mert Milán megtanította neki, milyen is szívvel-lélekkel küzdeni.

köszi24

 

Köszi, Anyu! – A sportoló szemével a család

Kereste a választ a miértekre, de nem találta. Az segítette át a problémákon, hogy a P&G  Köszi, anyu! kampánya jóvoltából a családja körében lehetett itt, Szocsiban is. Mert Szabó Milán számára ez a legfontosabb.

köszi15

„Az utolsó méterekig remekül éltem meg a sprintversenyt. Tegnap visszanéztem az esésemet, egyszerűen nem találtam választ a miértjére. Így alakult. De ott, abban a pillanatban, amikor a bokáig érő kásás hóban találtam magam tudtam, hogy ez itt az olimpia és amilyen gyorsan csak lehet, fel kell pattannom és tovább kell mennem. Akármennyire is elzsibbadtam, teljesen erővel folytatnom kellett, mert tudtam, hogy egészen addig a pontig remekül haladtam, utolértem az előttem rajtolót is -ami sosem jellemző a sprintversenyeken- és még így sem lesz olyan borzasztó eredmény.” – mesélte első versenyéről.

köszi23

Küzdelemből csillagos hatos. Azért mégsem volt utána könnyű. Mi segítette át ezen a mélyponton? Egyértelmű: kevés olyan család van, mint Miláné, hogy jóban-rosszban, fenntartások nélkül együtt, egymásért.  „Nagyon sokat jelentet, hogy itt voltak. Csodás érzés, hogy életem talán legnagyobb eseményén ott lehettek még akkor is, ha ez egy másik kontinensen zajlott. Amikor az első felemásra sikeredett verseny után találkoztam velük, az leírhatatlan volt. Nem voltam túl boldog, de a családomnak köszönhetően pár perc alatt teljesen megfordult velem a világ. Egyszerre mosolygós és vidám lettem. Elvégre velem voltak azok, akik a legfontosabbak számomra, és ha ők elégedettek a teljesítményemmel, akkor nincs miért aggódnom.” – öntötte szavakba érzéseit.

köszi9

A P&G Anya Rezidencián pedig valami pluszt is kapott, amire végképp nem számított. „Az ott eltöltött este, a vacsora egy külön élményvolt. Ennyi mosolygós és pozitív gondolatokkal teli embert egy helyen nem is tudom, hogy láttam-e valaha. Egy igazi mentális feltöltődés volt ott lenni. Ott lenni a családommal és olyan emberekkel, akiknek a család a legfontosabb.” – mondta el azt, ami ott, akkor az arcára is volt írva.

Kérdeztem még a második megmérettetésről, a 15km klasszikus stílusú versenyről is, de csak legyintett: hagyjuk. Már túllépett rajta

Hungary Dinner Event

Köszi, Anyu! – A legrosszabb a tehetetlenség

Ha megy, ha egy hajszál kell még, ha van miért, az édesanya izgul, szurkol és büszke. De milyen az, amikor nem jön ki a lépés? Amikor segítene, de tudja, hogy nem lehet, hogy nem tud. Ha azt kell végignéznie, hogy a gyermeke szélmalom-harcot vív élete legfontosabb pillanatában?

köszi21

„Hogy érezted magad?” – kérdezem Mariannt. „Pocsékul.” – kapom a tömör, velős választ. „Nem egyszerű végignézni azt, hogy a fiad felfele menetben felszántja a pályát, lefele pedig – sífutó nyelven fogalmazva – úgy mennek el mellette, mintha szembe jönnének. Edzőként is nehéz, édesanyaként pláne.” És tudjuk: Mariann egyszerre mindkettő gyermeke számára.

„A legrosszabb az egészben a tehetetlenség. Nézed a versenyt, látod, hogy mi történik, és közben lekaparod még a festéket is a kordonokról, mert nem tudsz segíteni.” – osztja meg velem, hogy hogyan élte meg a helyzetet. Bár úgy érzem, most is megviselte az, hogy nem alakultak úgy a dolgok, ahogy szerették volna, a sprintversenyt követő elérzékenyülés után most a keményebbik arcát mutatja. „Ember tervez, Isten végez. Milán tapasztalatszerzésként fogja fel, ami történt, számomra pedig már az boldogság, hogy ő ezt ilyen jól kezeli. Sprinterként amúgy sem egyszerű ez a táv.” – teszi hozzá.

köszi22

Kicsit ismét kitér a körülményekre is: felfelé nem működött a technika. „Szembetűnő volt az elmaradásunk ezen a versenyen. Csak a sebességkülönbséget tudjuk alapul venni, 3-4 perccel lehetett volna jobb az idő, középmezőny kerekedhetett volna ki belőle.” – szólal meg benne a szakember is.

De mosolyog, örül, és boldog, mert a P&G Köszi, Anyu! kampányának jóvoltából mégis itt lehetett. Egy olimpián, ahol a saját fiának szurkolhatott, két versenyszámban is. „Sokkal többet ilyen feltételek mellett nem lehetett kihozni ebből. Nekem így is ő a bajnok!” – mondja. És tudom, hogy ez nem csak a nyilvánosságnak szól. Tudom, hogy így is gondolja, őszintén, szívből.

köszi20

Köszi, Anyu! – Az igazi csalódás

Végy egy tehetséges pilótát. Adj alá egy autót, néhány szett gumit az egész szezonra. Esetleg néha-néha egy segítőt, aki lecseréli a kerekeket. A pilóta ott tud lenni valahol az élmezőny környékén, néha kijöhet a lépés, de tartósan előrelépni nem tud. 

köszi19

Hiába kaptam volna jegyet a P&G Köszi, anyu! Kampányán keresztül, sajnos önkéntes teendőim miatt nem tudtam ott lenni Szabó Milán második versenyén. A fenti hasonlatot a futam után hallottam Marianntól, miután fia a „csalódást keltő” 78. helyen végzett.

Csalódást keltő. Ez is csak nézőpont kérdése: külső szemlélő valószínűleg felhördül, hogy csak 78.?! Neki a helyezés maga a csalódást keltő. A sportoló és az édesanyja azonban tudják, mi áll a 78. hely mögött.

Ha valakinek annyira elrontják a vaxolását, hogy lefele 75km/h helyett 45km/h-val jön, bottal kell hajtania magát, hogy legyen sebessége, hiába megy jól felfele, nem tudja behozni a lemaradást. Most többen biztosan kételkednek abban, hogy ez ennyit számít, ezért Mariann magyarázatát is szeretném leírni a történethez.

köszi17

A klasszikus léc közepére fogó vax kerül, ragacsos, ez azt segíti, hogy a versenyző fölfelé ne csússzon vissza. Az elejére és a végére ezzel szemben csúszó vax, ami értelemszerűen a lefele csúszást segíti. Milán lécén túl sok volt a fogó vax. És lőttek az egész versenynek. „Olyan ez, mint amikor a pilótának bekapcsol a motorfék. Azt szokták mondani, hogy egy jó léc, ami a versenyzőre van szabva, magát viszi előre.

És sorolja, hogy a nagy nemzeteknek, például a norvégoknak, milyen a technikai felszereltsége. Hogy még a havat is elemzik, lebontják műszerekkel, annak megfelelően vaxolnak, még mintát is vonnak a léc talpára, hogy megfeleljen a viszonyoknak. Ezzel szemben Milán néha üveg borokkal „bizniszel”, úgy kér segítséget, hogy valaki vaxolja (jól) a lécét.

köszi18

„Nem csúszott a lécem, nagyon elfáradtam, amíg más lefelé csúszott, nekem ott is hajtanom kellett magamat.” – mondta Milán a verseny után. Nem jó a léc, nem jó a vax, és Milán versenyének annyi. Az előzőnél ő maga esett el, ő nem volt eléggé koncentrált. Ezt más tette tönkre neki, ezt nehezebb is megemészteni. Nem tudom, mit érzett. Dühöt? Kiábrándultságot?

Eszembe jutott erről egy négy évvel korábbi történet: amikor a gyorskorcsolyázó Sven Kramer az edzője hibájából bukta el az olimpiai aranyérmet 10 000 méteren, győztes idővel zárták ki rossz pályaváltásért. Ez ugyan nem aranyérem lett volna, de valószínűleg egy jó eredmény. Ő azonban hiába tette oda magát, más elvette tőle a lehetőséget. A 78. hely ezért csalódás igazán.

Köszi, Anyu! – Milyen lehet otthonról?

Egy igazán büszke anya akkor lehet boldog, ha együtt örülhet, együtt sírhat gyermekével. Ha nincs a P&G Köszi, Anyu! kampánya, Mariannak ez nem adatott volna meg. Érzelmeit látva Milán első versenye után azon is elgondolkoztam, milyen lehet azoknak az édesanyának, akik otthon maradtak.

köszi13

Milán édesanyjának megadatott, hogy a lelátóról szurkolja végig fia versenyeit, biztassa a nagy megmérettetést megelőző napokban, magához húzza, megölelje az esés után. Nevelőedzőjeként viszont még így is elborzasztotta az a tudat, hogy nem állhatott ott a pálya mellett, nem beszélhetett vele a rajtot megelőző percekben, ráadásul mindezt úgy, hogy edző nem is volt Milánnal Szocsiban. Azt hiszem, ez teljesen érthető dolog.

De ha már ez ennyire megviseli egy édesanya idegeit, milyen lehet az, ha mindezt otthonról, tévéképernyőn keresztül tudja csak végignézni? Ha a gyermekét boldogan a világ tetején látja, de nem élheti át mindezt élőben. Vagy ha összetörik az álom, és ő nem foghatja utána a kezét.

köszi15

Több édesanya beleesik abba a hibába, hogy olyankor is ott akar lenni fia vagy lánya mellett, amikor annak nincs rá szüksége, hogy rátelepszik, és már sok. De ezek a pillanatok, az ilyen szélsőséges, ilyen mély érzelmeket megmozgató siker vagy kudarc közös átélése semmiképpen nem sorolható ide.

Ha szülő és élsportoló gyermek között harmonikus a kapcsolat, a korábbi mélypontokat és sikereket is együtt élték meg. Az anya szerepe elengedhetetlen ahhoz, hogy a nehézségeken a versenyző átlendüljön.  Milyen lehet az, ha a legfontosabb pillanatban az édesanya nem lehet ott a gyermekével? Belegondoltam, és rájöttem, hogy ezt sosem szeretném majd megtudni.

köszi14

Köszi, Anyu! – Szeretet, reflektorfényben

Protokoll vacsora a P&G Anya Rezidencián – akár unalmas is lehetne, mégis különleges volt és tanulságos. Számomra mindenképpen.

köszi12

Reflektorfényben megteremteni az intim hangulatot, ehhez nagyon kell szeretni egymást. Mariannékat nem feszélyezi a kattogó fényképező, tudják, hogy nem kell magukat megjátszani ahhoz, hogy a kedvében járjanak.

Virágot a virágnak: spontánra sikerült, megadta az alaphangulatot. Odaadták a csokrot Milánnak, az édesanyja épp háttal állt neki. Kedvesen odasunnyogott mögé, majd mikor Mariann megfordult, elé tartotta a virágcsokrot. És egy fényképezőnek szánt jelenetből máris valódi meglepetés lett. A fotózás pedig kényszeredett pózolás helyett őszinte örömteli élménnyé vált.

köszi9

A Magyar Olimpiai Bizottság képviselői ugyan mind lemondták a részvételt, de a P&G Köszi, anyu kampányának nemzetközi vezetői mint csatlakoztak a társasághoz, hogy egy kicsit beszélgessenek a családdal, és megismerjék történetüket.

Először az nyűgözte le őket, hogy mindkét fiú, Milán is és öccse, Bence is tökéletesen beszél angolul. Szóba került a tanulás, hogy hogyan lehet mellette élsportolónak lenni, majd maga a sport, hogy milyen a sífutás, még a technikai háttere is. És az összes nehézség, ami témához kapcsolódik, ami egy sportoló életét befolyásolja.

köszi11

Számukra is világossá vált, hogy jól választották meg a kampány magyar nagykövetét. Udvariasság, intelligencia jellemzi az egész családot, a sport szeretete, és összetartás. Az est végére érve pedig az összes külföldi résztvevő megállapította: Mariann és Gábor büszkék lehetnek nem csak fiaikra, de önmagukra is, amiért két ilyen gyermeket neveltek fel.

Köszi, Anyu! – Lehetett volna

„Ne add fel!” Hangzik Mariann alaptétele. És valóban, mire a családdal és a P&G Köszi, Anyu! kampányának fotósával megtaláljuk Milánt, újra mosolyog, csupa dicséret, csupa büszkeség és pozitív energia. Pedig belül vérzik a szíve.

köszianyu3

„Nem baj!” – mondja mégis. „A fontos az, hogy mindenki látta és tudja, hogy mi lehetett volna belőle, ha nincs ez a rossz lépés. Hogy az állóképesség megvan, a technikai tudás megvan.” Egy pillanatig sem vádolja fiát, nem rója meg azért, amiért egy pillanat töredékéig ellankadt a figyelme, hogy emiatt becsúszott az a hiba.

Milán is így foghatja fel, bosszankodik, de nem látszik, hogy nagyon összezuhant volna. „Van ilyen, ez most így sikerült, sajnos.” – hangzik, sajnálkozó félmosollyal az arcán. „Pedig nagyon jó idő lehetett volna!” Persze lehet, hogy csak nem akar gyengének tűnni.

Megtudjuk, hogy mi volt a gond: már a hajrára koncentrált, hogy azt hogy fogja csinálni, egy utolsó nagy lélegzetet vett épp előtte. És belefutott a mély hóba, leakadt a léce. Elesett, felállt. De mire felállt, lesavasodtak az izmai, elvesztette a lendületét.

koszianyu1

Az egész családja a nyakában csüng, felváltva, veregetve a vállát, biztatva, és arról biztosítva őt, hogy így is szép volt. Mert tényleg az volt. Nem magyarázza túl a dolgot, nem mentegetőzik, nem érzi szükségét. Tudja jól: így is büszkék rá.

Üres szólamnak tetszik, mégis fontos észben tartani: a hibákból tanulni kell. Nincs „Mi lett volna, ha?”, ami történt, megtörtént, nem szabad rajta agyalni, tovább kell lépni. Talán majd Pjongcsangban, négy év múlva. Bár Milán kilátástalannak látja helyzetét a magyar élsportban, ez mégis továbblendítheti, mert meg akarja majd mutatni. Erre jó a „lehetett volna”.

Köszi, Anyu! – Csak akkor sírj, ha nem látja!

Hullámzik az izgalom: mindjárt kezdődik Milán első versenye, Mariannon kezd erőt venni az izgalom. De csak az a jóleső fajta. A P&G Köszi, Anyu! kampányának hivatalos buszán ülve mosolyogva mesél, de azért ott a feszültség a levegőben.

köszianyu5

„Sikerülnie kell!” – mondja. Nagy a nyomás, a bizonyítási kényszer, ráadásul Milánnak edzői támogatás nélkül kell kiállnia ország-világ elé, a szövetség nem küldte ki vele trénerét. Családja bizakodik, pozitívak: az állóképessége megvan, kérdés, hogy fejben mennyire összeszedett.

Először a nők selejtezője kezdődik, Simon Áginak szorítanak. Az már látszik, hogy a pálya nem könnyű, a kivetítőn keresztül is látszik, hogy itt-ott igen mély a hó. Az egyik lejtő alján dominóként dőlnek a kanyarban a versenyzők.

köszianyu4

„Csak pozitív gondolatokat szabad sugározni, más fel sem merülhet.” – Mariann szinte magát is nyugtatgatja. Közben Vásárhelyi Tamás, az Eurosport kommentátora, és párja, Gabi, akik hozzám hasonlóan önkéntesként vesznek részt az ötkarikás játékok lebonyolításában, szintén kijönnek szurkolni – édesanyjától tudom meg, hogy jóban vannak Milánnal ők is.

És kezdődik. Először a nagyok, a továbbjutásért küzdők. Mariann és Gábor szakértő szemmel figyelik a küzdelmet, ám hamarosan már csak saját gyermekükre koncentrálnak. Viccelődéssel oldják azért a feszültséget: honnan ismerjük meg Milánt? Keressük a kissé röhejesen elhelyezett kalocsai mintát!

köszianyu6

67-ként rajtol, hatalmas lendülettel. Az első emelkedőnél Mariann már mondja, hogy ráfutott az előtte indulóra. „Nem, nem, még nem!” – kételkedik Gábor, de aztán mérni kezdi, a fák közének segítségével. Közben pedig a vállamba kapaszkodik, szinte ráz, de én is alig veszem észre, hajrá, Milán! Igen, valóban közeledik riválisához, aztán le is hagyja… Méterekkel. Már csak az utolsó kanyar és a véghajrá van vissza… Amikor elesik. Mire feltápászkodik, oda az iram, a lendület. És még így is nyolc másodpercet vert az előtte indulóra, aki magasabban rangsorolt nála.

Nem sikerült, pedig benne volt az álomeredmény. Ez így 73. hely.  Nem tudjuk, mire számítsunk, amikor találkozunk vele. Maga alatt lesz? Tudja majd kezelni? Mariann az előbbitől tart. Kiszakad belőle a keserűség, elerednek a könnyei. De csak addig, amíg fia nem látja. Akkor már erősnek kell lenni. A 15km még hátra van, ki kell tartani.

Köszi, Anyu! – Az légy, aki vagy!

„Az légy, aki vagy, érezd jól magad” – hangzik az ismert Charlie-sláger kissé talán már közhelyessé vált, ám annál igazabb életfilozófiája. Hiszen máshogy nem lehet igazán érvényesülni, igazán nyitottnak lenni.

P&G Salon Visit During Sponsored Mom Brunch

A megnyitóról a P&G-s táblát követve kifele sétálva terelődött a szülő-gyerek viszonyra a szó. Arról meséltek, Mariann is, Gábor is, hogy ők milyennek látják viszonyukat két fiúkkal és egymással, és hogyan tekintenek rájuk. A beszélgetést meg-meg szakítja Milán öccsének, Bencének kedveskedő ám csipkelődős bolondozása. Ezt látva jegyzem meg, hogy mennyire különbözik Milántól.

„Nagyon más a két fiú, nem lehet őket egymáshoz hasonlítani. Nem is akartuk soha. Mindig azt tanítottam a gyermekeimnek, hogy találják meg és vállalják fel önmagukat. Nem kell, nem is lehet másnak lenni.” – vallja Mariann. „Ez feltétlenül kell a boldogsághoz, az, ha valaki másnak akar látszani, negatív energiákat sugároz. Éppen ezért: mi sosem akartuk nekik megmondani, hogy mit csináljanak vagy hogyan, csak igyekeztünk őket segíteni ebben.” – utal az édesapának, férjének, Gábornak a szerepére is.

Milan Szabo with Mom, Marianna Szabone Prisztas

„Milyen megható ez a sok szeretet!” – ugrik oda édesanyjához, és öleli őt át huncut mosollyal Bence. Ugyanakkor látszik rajta az is, hogy érti, amiről Mariann beszél. Ahogy a nevető anyja-fia kettős mögött kissé lemaradunk, Gábor veszi át a szót. „Kisgyereke szerelmével pótolja a nagy elvesztését” – jegyzi meg. „Ennyire megviselte?” – kérdezek vissza. „Nem volt könnyű, de előbb-utóbb úgyis muszáj lett volna elengednie. Néha még most is vita van belőle, de nem megy ez másképp semelyik családban.” – válaszolja.

S bár a sport miatt ez a Szabó családban nagyon hamar bekövetkezett, ezt, azt gondolom, a legtöbb szülő csak megerősíteni tudja.

Köszi, Anyu! – Látni, ahogy teljesül az álma

És eljött az olimpia megnyitója is. Úgy, hogy szinte észre sem vették, annyi volt előtte a tennivaló. De akkor, ott fenn a lelátón ülve, a felvonuló csapatokat nézve hirtelen megfoghatóvá vált, hogy teljesült az álom.

Milan Szabo with Mom, Marianna Szabone Prisztas

Sok bukkanón és mélyponton keresztül jutott el Szabó Milán az ötkarikás játékokig. Édesanyja, Mariann a megnyitó kezdete előtt, a P&G Anya Rezidencia felől a Fisht Aréna felé sétálva arról mesélt, milyen volt az olimpiát megelőző véghajrá.

A P&G Köszi, Anyu! kampányának teendői, interjúk, fotózás, sajtótájékoztatók közepette hajtani kellett, hogy meglegyen az alanyi kvóta. Ingázás Ausztria és Magyarország között, utazás világ- és Európa-kupákra, akár egyedül, önköltségen is. Egy jól sikerült Európa-kupa december elején Seefeldben, ahol minden kijött: jó vax, edzői biztatás, remek hóviszonyok, ideális pálya, és máris kijött, hogy mit is tud Milán… Biztossá vált az olimpiai indulás!

Kérdés volt azonban még a sprint, amit Milán csak előző szezon végén kezdett el. Sajnos, mert mint kiderült, jobban fekszik neki a hosszútávnál. A karácsonyi lazítás (Ausztria) és az egyetemi tennivalók (Eger) közepette pedig verseny, verseny után, például a svájci világkupa Davosban, saját zsebből, január közepén Lengyelországban, Sklarska Porebában végre megvan a sprint alanyi kvóta is.

szabó milán4

Emellett ott volt a másik kitűzött cél, hogy még egy magyar versenyző kijöhessen vele Szocsiba. Ehhez legjobb háromszázba kellett volna kerülnie a világranglistán. S bár ez sajnos nem jött össze, mert túl későn kezdte el a sprintet, nem volt messze tőle. Az utolsó versenyig küzdött ezért is, pedig már nem is önmagáról volt szó. „Milán ilyen, minden szempontból. Még az engedélyezett táplálék kiegészítőket is alig lehet megetetni vele, annyira becsületes. Nem adja fel az elveit.” – mesélte Mariann a megnyitó napján. Pedig hamar nyilvánvalóvá vált számomra az is, hogy hányan támadják, hányan fúrják pusztán irigységből. Nem kellett ehhez beszélnem sem Milánnal, sem szüleivel, elég volt a P&G Köszi, anyu! kampányának kezdetén beleolvasnom facebook oldalába.

Aztán a nagy pörgés után még egy hirtelen ugrás, és már itt is találták magukat Szocsiban – előbb a versenyző, majd egy héttel később már családja is. A rohanás pedig január 7-én egy pillanatra megállt, a megnyitón ülve Mariann csodálkozva nézett szét. És mintegy varázsütésre, egyszer csak jött a felismerés: teljesült az álom. „Eddig nem volt időnk igazán belegondolni abba, hogy tényleg itt vagyunk, hogy tényleg olimpia, hogy sikerült. De amikor látod a saját gyermekedet ott lent felvonulni, az leírhatatlan érzés. És nem számít, hogy hányadik, hogy nem fog nyerni, mert sokszor egy gyengébb helyezés mögött is óriási küzdelem van. Sokan tudják már, hogy min mentünk keresztül, amíg idáig eljutottunk. Most fogom csak fel igazán, hogy tényleg megtörtént.” – mondta meghatódva, a könnyeivel küszködve. Nem is tudta visszatartani.

Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!